Bottlik Iván: A sakkjáték említése Zrínyi Miklós: Vitéz hadnagy című művében

Nemzetközi levelezési sakkmester, sakkszerző, sakktörténész és sakkíró E-mail: legatum@chello.hu

 

A mai napi, A sakk oktatásának hatása a képességfejlesztésre és a  személyiségfejlesztésre című ülésszak témaköre is indokolja rövid előadásom – még inkább a rendező intézmény neve, feladata, jellege.

Ritka lehetőség éppen a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen hívni fel a figyelmet  Zrínyi Miklós egyik hadtudományi munkájában olvasható néhány mondatra, melyekben a sakkozó és a katonai parancsnok (hadvezér) gondolkozásában és feladataiban talál hasonlóságot. Az, hogy Zrínyi 350 évvel ezelőtt a Vitéz hadnagy című munkájában leírta ilyen gondolatait, természetesen nem az én felfedezésem. Ezeket régóta ismerjük – a sakkozók többsége a Magyar sakktörténet 1. kötetében találkozhatott vele.

Megjegyzem, hogy a fejezetet író dr. Gelenczei Emil nem tette meg mindazokat a megállapításokat, amelyekre Zrínyi írása módot adott – és pontatlanságok is csúsztak az idézett szövegbe.

7. Mégis más hasonlatosságot mondok: hasonló a vitézség a skakjátékhoz: szemesnek kell lenni az embernek és gondosnak, minden gyalogra, minden lovasra, minden bástyára és minden egyéb fára minduntalan szorgalmatos gondot kell viselni. De mégsem elég ez; valamint az maga fájára ember visel gondot, szintén ugy kell az ellenségére, és minden gyalognak s minden legalábbvaló fának igyekezetit penetrálni és általjárni kelletik, egyebiránt bizonyára egy rosz gyalog a királynak skakmattot fog adni, az az ugy megszorítja, hogy ki nem tud helyéből menni, hanem ott vesz. Illyen bizonyára a vitézség is, a hol nem. elég tudnunk könnyü lovasoknak, fegyvereseknek, gyalogoknak, mindenféle külömb fegyverü és nemzetü vitézeknek módját, hivatalját, szükségét, erejét, tehetségét és pericu­lumját, hanem valamint ezeket mind tudni kell, ugy szintén az ellenségét is ismérnünk, és az ő hadának és mindenféle állapatjának minden részét, minden igyekezetit és tehetségét kell általlátnunk, ugy annyira, hogy mihant az ellenség táborábul megmozdul, legkissebbik dolog is imaginálnunk kell magunkban min­dent a kit cselekedhetik, a mit a ratio mutathat; és ha ártásunkra vagy hasznunkra lehet, mindjárt operálnunk a szükség szerint, és semmit el nem mulatnunk, Semmit nem kell elmulatnunk, semmi ne történjék oly kicsin sem a mi, sem az ellenség táborában, a kit gondtalansággal elmulassunk. Ha meghallod, hogy egy fa keresztüldűlt az ellenségnél, ne ereszd el gondtalansággal ezt a hirt, hanem mingyárt gondolkodjál róla, mi dolog lehet ez, mit árthat nékem ezzel az occasió­val ez ellenség, vagy én mit árthatok néki. És noha nem lehet mindenik ily gondosságnak hasznát látni, és inkább tetszik bolondságnak hogysem szükség­nek, nem ugy vagyon mindazonáltal, sőt igen külömben; és ha nem nyerünk is evel a mi gondosságunkkal egyebet, mégis megszoktatjuk a mi lelkünket, hogy fáradhatatlanná légyen, hogy minden történeten felébredjen és semmit semminek ne tartson. Más az, hogy egy occasio a kit mi evel a fáradhatatlan gondossággal feltaláltunk, egyszer oly jó dolgot találtat fel velünk, hogy az egész életünkbéli fáradságot megfizeti uzsurával és helyére hozza nagy merészséggel és örömmel. Gondosok legyünk azért mind nagy s mind kicsin dolgokban egyiránt, és az mi vigyázásunk ugy meg ne nyugodjék, mint az órának a kereke; vigyázzunk mind nagy s mind kicsin dolgokra egyiránt és egy igyekezettel, mert: et in parvis rebus maxima belli momenta latent.

A Vitéz hadnagy kérdéses sorait kivetítem. Az értékes gondolatoktól a régi nyelvezet helyes értelmezéséig sok témával lehetne foglalkozni. Itt és most csak annak megmutatatására van mód, hogy a magyar sakktörténethez kapcsolódó megállapításokat megtegyük:

1. Az, hogy Zrínyi a sakkot említi tanulmányában, nemcsak azt jelenti, hogy ő maga ismerte a sakkjátékot, hanem azt is, hogy feltételezte, hogy olvasói is tudtak sakkozni. Vagyis 1651-1653 táján, amikor ezt a művét írta, széles körben sakkoztak.

Erre Gelenczei is rámutat. Arra viszont nem, hogy a sakk szaknyelvének 350 év előtti kifejezéseit találjuk meg itt:

2. Amit ma báb-nak nevezünk, arra ő a fa kifejezést használja. (Megjegyzem: a német sakknyelvben ugyanerre előfordult a kő elnevezés.)

3. Az egyes bábok elnevezése Zrínyinél: gyalog, lovas, bástya, király! Csak a huszár neve nem a mai. Sajnos, a vezér és a futó akkori neve nem szerepel. Így is roppant értékes adatok ezek.

4. A sakkot skak-nak nevezi. Tudjuk, hogy Zrínyi az akkori olasz nyelv és kultúra jó ismerője volt. Olaszul scacco a sakk elnevezése – ennek az ő olvasói számára is ismertnek kellett lenni. Tehát nemcsak ő használta ezt, hanem mások is.

A Vitéz hadnagy, noha kétségtelenül kiadásra szánta, sajnos csak két évszázaddal megírása után jelent meg nyomtatásban. A maga korában mindössze kézírásos másolatai léteztek, ezek őrizték meg az utókornak. Ezért hatása nem lehetett akkora, mintha akkor kinyomtatták, és széles körben megismerhették volna.

A Magyar Sakktörténetben megjelent idézetből csak egyetlen pontatlanságot nevezek meg, mert ez lényegesen módosítja a szöveg értelmét:

„… valamint az maga fájára ember visel gondot, szintén úgy kell az ellenségre, és minden gyalogra, s minden legalábbvaló fának penetrálni és átaljárni …” helyett

„… valamint az maga fájára ember visel  gondot, szintén úgy kell az ellenségére, és minden gyalognak, s minden legalábbvaló fának penetrálni és átaljárni…” – tehát nem az ellenségre, hanem annak minden fájára (bábjára) kell gondot viselni.

Arra, hogy a sakkozás személyiségfejlesztő szerepét Zrínyi felismerte, a szöveg több helyen utal. A sakkozónál természetesnek veszi, hogy szemesnek, gondosnak kell lennie, minden bábra állandóan figyelnie, mind a sajátokra, mind az ellenfélére – és az utóbbiak terveit, lehetőségeit felismerni.

Egyes szavak értelme, használata harmad évezreddel ezelőtt természetesen más, vagy más is volt. Zrínyi a vitézség szót hadtudomány, hadviselés, katonai vezetés értelemben használta (ezt a 6. centuria, ahol a vitézséget az órához hasonlítja, még inkább mutatja), a vitéz szó jelentett hadvezéri képességet, rátermettséget is, a hadnagy pedig nagyobb katonai egység (had, csapat, hadsereg) vezetője, parancsnoka, nem pedig az alhadnagy és főhadnagy közötti rang.

6. Nincs hasonlatosság a ki jobban eggyezzék egymással mint a vitézség az órával. Bizonyára vitézségnek hasonlónak kell lenni a jó órához; mert valamint annak nyughatatlansága soha meg nem szűnik, soha forgása meg nem áll, ugy a vitéz ember szorgalmatosságának soha rnegszünni nem kell, és fáradságának nem kell megállani. Viszont, considerálnunk kell, hogy az jó órát sok részbül, sok sutubol, sok kerekből csinálták meg, és annak minden cíkkelyének jónak kell lenni, és ha annak csak legkissebbik része is megbomlik, mind a többi is heában­való és haszontalan. Igy szintén az a virtus, a kit mi vitézségnek nevezünk, sokféle más apró virtusokbul fel van épitve, az kiknek mind jóknak in perfectione kell lenni; ha ezekben megtörik egy, az egész vitézségnek órája mind megbomlik, és eggyik az másik nélkül hiábanvaló. Az vitézségnek óráinak kerekei ezek: józan­ság, vigyázás, szorgalmatosság, fáradság, állandóság, tudomány, bátorság, érte­lem, gyorsaság, experientia, és száz más, kit meg nem számlálhatunk, és kíket név szerint nem mondhatni, mert valamennyi in moralitate jószágos jó vagyon, mind concurrálnak ennek az órának alkotmányára. De mind ezek is heában valók, ha eggyik kiugrik helyébül vagy eltörik vagy megbomlik s megcsorbul, mert bonum ex tota causa, malum vero ex nimia parte et singulís defectibus szokott történni. Ama mennyei világosságnak, kit tejesútnak mi hívunk, sok csillagoknak concur­sussiból lészen meg: igy a vitézség is sok testi és lelki öröködött jóbul vagyon csinálva, és bizony ennek elbontására elég volna egy kereket, egy virtusát elbonta­ni; egy szorgalmatosság, egy vígyázás törjék ki ebből az órábúl, ihon az egész óra eltörött, egy részegség, a mely az óra kerekeinek rozsdája, álljon belé, ihon nem fog faragni tovább az óra. Azért valamint az órát szoktuk őrizni törésrül és rozsdátúl, ugy kell a vitézségnek rozsdáitúl, a melyek ezek azok: részegség, henyélés, röstség, tunyaság és száz más; mert valamennyi virtus van és lelki jó, viszont annyi gonosz is, és minden virtusnak rozsdája vagyon.