6 1. fejezet
A haditechnika szerepe a katonai rendszerekben
Annak érdekében, hogy a haditechnikai K+F feladatait és folyamatait elemezni tudjuk, bemutatunk egy általános modellt, amelynek segítségével megvizsgálhatjuk a technika szerepét a katonai rendszerekben.
A katonai rendszer fogalma
A modellben katonai rendszer alatt értünk minden szervezett fegyveres erőt – szövetségi, nemzeti, haderőnemi, fegyvernemi szinttől az egyes fegyveres harcosig – amely adott környezetben fegyveres tevékenységet hajt végre meghatározott cél(ok) elérése érdekében.
A rendszer bemeneteit a környezetéből érkező igények, követelmények és feltételek, kimeneteit pedig a céljai elérését biztosítani hivatott tulajdonságok és képességek, illetve a fegyveres küzdelem során elszenvedett veszteségek alkotják.
A katonai rendszer környezete
A katonai rendszer környezete – a harctevékenység során – saját, ellenséges és semleges elemeket foglal magába.
A saját környezetet az elöljáró, az együttműködő és a kiszolgáló rendszerek alkotják.
Ezek követelményeket illetve igényeket támasztanak a katonai rendszerrel szemben, valamint információk és technikai, illetve humán erőforrások formájában biztosítják a működéshez szükséges feltételeket.
Az ellenséges környezet lehet támadó és védelmi, a katonai rendszer harctevékenységének jellegétől függően.
A katonai rendszerek semleges környezete a harctevékenység politikai, földrajzi, meteorológiai, klimatikus évszak, napszak feltételeit határozza meg.
A katonai rendszer célja
A katonai rendszer céljait alapvetően a környezete határozza meg – kivéve a katonai puccs és az egyéni terrorizmus esetét, amikor azt saját maga tűzi ki. A cél mindig valamilyen eredmény elérése és - egyes kivételektől eltekintve - a rendszer túlélésének biztosítása a veszteségek minimalizálásával.
A saját – elsősorban az elöljáró, vagy együttműködő – környezet által kitűzött célok, a katonai rendszer szintjének megfelelően, olyan eredmények lehetnek, mint például: az elrettentés, a győzelem, a megsemmisítés, a lefogás, stb.
A semleges környezet is határozhat meg olyan célokat a katonai rendszerek számára, mint például: sivatagi, tengeri, vagy hóvihar túlélése, stb.
Az ellenséges környezet is rákényszerítheti – a túlélés érdekében – a katonai rendszereket olyan célok elérésére, mint például: az álcázás, a sugármentesítés, a visszavonulás, stb.
A katonai rendszer struktúrája
Egy katonai rendszer struktúrája alatt, a hagyományos megközelítés szerint általában az alrendszereket, azok elemeit és a köztük, illetve a környezetével fennálló kapcsolataik felépítését értjük. Egy nagy katonai rendszer vizsgálatához ezek szerint nem kellene mást tennünk, mint az információszerző, a döntési és a végrehajtó alrendszereket elemeikre bontanunk és leírni az alrendszeren belüli, illetve a környezettel fennálló kapcsolataikat. Ez a megközelítés azonban nem adna teljes képet a katonai rendszer működéséről, mivel az ilyen funkcionális modell nem, vagy csak felszínesen, mutatja meg a rendszeren belül megoldandó feladatok egymásra épülését és kapcsolatait, illetve elfedi azok szervezési rendjét. Egy bonyolult katonai rendszerben egy‑egy alrendszerre, illetve elemre többféle funkcionális feladat megoldása is hárul, egy‑egy feladat megoldása pedig megoszlik az egyes elemek között.
Például, ha egy légvédelmi rakéta alegységet a légvédelmi rendszer elemének tekintünk ‑ márpedig annak kell tekintenünk ‑, nehéz eldönteni, hogy a légvédelmi rendszer melyik alrendszerébe soroljuk be. Első közelítésben azt mondhatnánk, hogy természetesen a végrehajtó alrendszerbe tartozik. Egy légvédelmi rakéta alegység azonban maga is egy bonyolult katonai rendszert alkot. Az alegység felderítő és célmegjelölő radarja információszerzési, harcálláspontja döntési feladatokat old meg, rakéta rávezető rendszere pedig a légvédelmi beavatkozás végrehajtását végzi. Ez utóbbi, emellett, maga is megold információszerzési és döntési feladatokat.
A katonai rendszerben lévő emberek helyzete még bonyolultabb, hiszen még egy radarkezelő is legalább két alrendszer feladataival foglalkozik, egy repülőgép-vezető pedig betölthet információszerzési, döntési és végrehajtó funkciót is. $
A katonai rendszerek tényleges funkcionális modelljében a környezetből érkező bemenetek mindhárom alrendszerre hatnak, és a kimeneteket valamennyi alrendszer befolyásolja. Ez könnyen belátható, ha a katonai rendszert "természetes" közegében, a fegyveres küzdelemben vizsgáljuk.
Az ellentmondás feloldására két lehetőség kínálkozik. Az egyik, ha katonai rendszer "fekete dobozait" olyan mélységig bontjuk ki, hogy ott az elemek már valóban elemek, mivel egyértelműen besorolhatók valamelyik al‑al‑alrendszerbe. Ez a megközelítés oda vezetne, hogy egyértelmű struktúrát csak az egyes alkatrészek szintjén találnánk.
Ezen az úton járva, az elemek funkcionális hovatartozásának bizonytalansága miatt, vagy csak ellentmondásos, vagy, ha a felbontás már elég mély, még a korszerű számítás‑tudomány felhasználásával is nehezen kezelhető modellt kapnánk.
Az ellentmondás feloldására - a különböző szintű katonai rendszerek, különböző alkalmazási feltételek közötti vizsgálatára - a másik lehetőség a katonai rendszer strukturális modelljének alkalmazása. E modell szerint a katonai rendszer a környezet saját, ellenséges és semleges elemei által meghatározott követelmények, igények és feltételek között integrálja három alrendszere – az ember, a technika és a szervezet – tulajdonságait, képességeit a rendszer – a környezet által kitűzött, illetve kikényszerített - céljának (eredmény, túlélés és a veszteségek minimalizálása) – elérése érdekében.
Első következtetés
A haditechnikai K+F feladata olyan haditechnika létrehozása, amely biztosítja, hogy a katonai rendszerek bármely szintje, valamennyi – a környezet minden eleme által kitűzött, illetve kikényszerített – célját képes legyen elérni.
A technika szerepe a fegyveres küzdelemben
A katonai rendszerek céljaikat a fegyveres szembenállás, illetve a fegyveres küzdelem keretében érhetik el. $ : A katonai rendszerek közvetlenül mindig a „technikai oldalukat” fordítják szembe egymással. A haditechnikai eszközök és rendszerek biztosítják mindkét oldal számára a felderítési információkat, a csapásmérést, illetve a saját emberi és szervezeti elemek védelmét.
Katonai rendszerek szembenállása esetén mindkét félnek el kell dönteni, hogy elrettentéssel, vagy fegyveres küzdelemben akarja a saját elöljáró, vagy együttműködő környezete által kitűzött céljának elérését. A döntést – a politikai motívumok mellett – tervezési modellkísérletekkel lehet megalapozni. A haditechnika szerepének növekedésével a fegyveres küzdelem modellezése is egyre bonyolultabbá vált. A nagyteljesítményű számítógépek megjelenése lehetővé – és a haditechnikai K+F fontos feladatává – tette a fegyveres küzdelem komplex matematikai modelljeinek kidolgozását. $ $ :
Az összemérhető haditechnikai fejlettségi színvonalú, katonai szövetség, vagy nemzeti hadsereg szintű katonai rendszerek szembenállása esetében az elrettentés fenntartására vonatkozó döntés minden esetben új haditechnikai K+F feladatokat eredményez.
A szembenálló katonai rendszerek haditechnikai fejlettségi szintjének jelentős eltérése esetén a fegyveres küzdelem modellje – az alapvető összefüggések fennmaradása mellett – eltérhet a bemutatott modelltől.
A fegyveres küzdelmet a haditechnikai fejlettségi szintjének jelentős eltérése esetén három jellegzetes modell alapján vizsgálhatjuk.
A „kamikáze” modell a második világháborúban a japán öngyilkos pilóták „technológiáját” szemlélteti, amikor a túlélés kikerült a katonai rendszer céljai közül.
Amikor a Csendes-óceáni hadszíntéren folyó japán-amerikai összecsapások során kiderült, hogy a japán K+F rendszer már nem kepes időben megfelelő hatósugarú, és pontos célzóberendezéssel ellátott repülőgépeket kifejleszteni a radarberendezésekkel és lőelemkepzőkkel felszerelt amerikai hadiflotta elleni bevetésekhez, akkor a bombázógépekre egyszerűen rácsavarozták a kabinfedelet. A fanatizált pilóták pedig élő bombaként vezették rá repülőgépeiket az amerikai hadihajókra.
A „délszláv” modell szerint a támadó fél olyan mértékű haditechnikai fölénnyel rendelkezik, hogy az első – a kommunikációs kapcsolatokat és a vezetési rendszert, valamint a légvédelmet megbénító elektronikai, és nagypontosságú romboló – csapások után a védelem céljai között már gyakorlatilag csak a túlélés maradhat meg.
A haditechnikai K+F szempontjából, múlt század 90-es éveiben lezajlott – a modell névadójául szolgáló – délszláv háborúknak is volt egy érdekes tanulsága. A szerb légvédelemnek – a nyugati hadseregekben már elavultnak tartott – méteres hullámtartományú radarjaival sikerült felderíteni az amerikaiak legkorszerűbb „lopakodó” vadászbombázóit. Ennek köszönhető, hogy az egyre rövidebb hullámhosszúságok – ezzel a csökkenő radarméretek – felé tartó haditechnikai K+F tevékenység visszatért a méteres hullámtartományú radarok fejlesztéséhez is.
A „gerilla” modell a fegyveres küzdelemnek azt az esetét szemlélteti, amikor a döntő haditechnikai fölénnyel rendelkező fél egy idegen állam területén már elérte a katonai rendszere elé kitűzött célt, azonban nem tudta teljesen felszámolni a szembenálló fél katonai rendszerét. Ebben az esetben a legyőzöttnek tekintett fél katonai rendszere, a helyi földrajzi, klimatikus és meteorológiai – valamint nem utolsósorban a politikai – környezet ismeretében, egyoldalú felderítési adatok birtokában, képes hatékony csapásokat mérni a „győztes” félre, úgy, hogy az, használható információk hiányában, képtelen az eredményes válaszcsapásokra.
A gerilla hadviselésre sok esetben jellemző a kamikáze jellegű, öngyilkos fanatizmus, vagyis az eredmény kierőszakolása a túlélés esélye nélkül.
Második következtetés
A fegyveres szembenállás és a fegyveres küzdelem során a katonai rendszereket haditechnika kapcsolja össze, azonban annak fejlettségi szintje nem garantálja egyértelműen a harc kimenetelét.
A technika szerepe a terrorista rendszerekben
A haditechnikai K+F tevékenység során, általában abból indulunk ki, hogy a létrehozandó, új haditechnikai eszközöket egy másik katonai rendszerrel szemben fogjuk alkalmazni, amely eszközeinek paraméterei a sajátunkhoz hasonló anyagi és erkölcsi értékek alapján meghatározhatóak. A terroristák katonai és félkatonai rendszerei esetében ezek az értékek teljesen más dimenzióban jelentkeznek. Ezek a rendszerek haditechnikai eszközeiket – szinte kizárólag – a technikai és szervezeti védelem nélküli EMBEREKKEL szemben alkalmazzák.
Az „állami” terrorizmus a totalitárius rendszerekre és a katonai puccsok szervezőire jellemző, amely a katonai rendszerek elleni fegyveres küzdelem céljaira kifejlesztett haditechnikai eszközöket alkalmazza a védelemre képtelen polgári lakosság ellen.
A „törvényen kívüli” terrorizmust, általában államokhoz közvetlenül nem köthető, katonai és félkatonai szervezetek katonai rendszerei alkalmazzák. Ezek jelentős részében a túlélés nem tartozik az elérendő célok közé. A terroristák általában a „hivatalos” haditechnikai K+F keretében kifejlesztett eszközöket alkalmazzák, de a pusztító eszközök célbajuttatására gyakran alkalmazzák az „emberi” hordozóeszközöket, vagy a polgári célú földi, vízi és légi szállítóeszközöket. A K+F tevékenységnek a haditechnikai eszközök méretének és súlyának csökkentését célzó eredményei jelentősen megnövelték annak lehetőségét, hogy a terrorista szervezetek birtokába egyre pusztítóbb eszközök kerüljenek.
Ha az állam, vagy valamely nemzetközi szervezet saját katonai rendszerével akarja megvédeni polgárait a
A terrorista szervezetek katonai jellegű rendszereivel való szembenállás és fegyveres küzdelem a hagyományostól eltérő jellegű eszközöket és módszereket követel az állam és a nemzetközi koalíciók katonai rendszereitől. A katonai rendszerek anti-terrorista alkalmazásakor a szervezetek és az emberek nem csak a haditechnika támogatásával, vagy annak védelme alatt kerülnek szembe egymással, hanem a szembenálló rendszerek minden alrendszere közvetlenül kapcsolatba is kerülhet.
A terrorista szervezetek katonai rendszereivel szemben a technikai felderítőeszközök bármilyen fejlettsége mellett sem nélkülözhető az emberi hírszerző tevékenység, és a szervezet politikai, vagy pénzügyi befolyásolása sem.
Harmadik következtetés
A terrorista
szervezetek katonai és félkatonai rendszerei a haditechnikai K+F eredményeit is
alkalmazzák a védelemre felkészületlen és alkalmatlan EMBEREK ellen, ezért a
K+F tevékenységgel foglalkozó szerveknek fokozottan kell őrizniük azokat az
eredményeiket, amelyek terrorista célokra is felhasználhatók.
A haditechnikai K+F célja
Miután megvizsgáltuk a technika szerepét a katonai rendszerekben, és azok fegyveres szembenállása, illetve fegyveres küzdelmének néhány lehetséges változata esetében, megfogalmazhatjuk a haditechnikai kutatás-fejlesztés célját.
A kutatás-fejlesztés célja, hogy a saját katonai rendszerünk minden szintjén, a harc megvívása során a haditechnika egyre több funkció megvalósítását vegye át az embertől, illetve növelje annak túlélési esélyeit. E cél elérésének három útját vizsgáljuk meg.
Az
első, legkézenfekvőbb út a támadóeszközök
hatótávolságának és pusztítóerejének növelése, ami elvezetett a parittyától az
interkontinentális, nukleáris ballisztikus rakétákig, amelyekkel a pusztító eszközöket
a föld bármely pontjára el lehet juttatni.
A második út az egyéni és kollektív védőeszközök fejlesztése a pajzstól, az egyéni
védőeszközökön át az atombunkerekig tartott. Az egyre biztonságosabb védőeszközök
javítják ugyan az ember és a haditechnika túlélési esélyeit a harcban, azonban
csökkentik a hatékonyságot.
A haditechnikai kutatás-fejlesztés legígéretesebb útját a huszadik században – a számítógépek megjelenésével – megkezdődött automatizálás nyitotta meg. A – kezdetben mechanikus, majd elektromechanikus, később elektronikus analóg és digitális – számítógépek katonai alkalmazása a reakcióidők csökkentésével és a döntések megbízhatóságának növelésével biztosították a támadó és a védelmi eszközök hatékonyságának javítását, és a túlélési esélyek emelkedését.
A huszadik század második felében a
haditechnikai eszközök és a számítógépek drasztikus miniatürizálása, az
információtechnológia rohamos fejlődése, és a mesterséges intelligenciakutatás
eredményei lehetővé tették, hogy a fegyveres küzdelemben ne csak egyes funkciók,
hanem komplex harcfeladatok végrehajtása is automatizálható legyen. A
haditechnikai K+F eredményeként megjelentek - az önálló katonai rendszernek tekinthető - földfelszíni, légi és vízi (víz
alatti), felderítő. támadó
és védő robotok.
Ezekben a katonai rendszerekben az ember szerepét a számítógép veszi át. Az ember e rendszer környezetének elemeként a rendszer céljának meghatározását – és az
előre nem látott esetekben a számítógép programjának módosítását – végzi.
Negyedik következtetés :
A
katonai rendszerek bemutatott modellje univerzális jellegű, mert alkalmas:
Ø
a katonai
rendszerek bármely szintjének;
Ø
az ember, a technika és a szervezet alrendszerek
koherenciájának;
Ø
az egyes környezeti elemek által meghatározott célok befolyásának;
Ø
az eltérő technikai színvonalú katonai
rendszerek közötti harc változatainak;
Ø
a terrorista jellegű katonai rendszerek
működésének;
Ø és a haditechnikai K+F különböző útjainak tanulmányozására.
N Önellenőrzés: A rendszer célja, Modellek
? Feladat a BSc és MSc hallgatók részére:
? Feladat a PhD hallgatók részére: